Ti nem tudom, hogy vagytok vele, de én nagyon hiszek abban, hogy az álmok jelentenek valamit és próbálnak minket figyelmeztetni, terelgetni. A nagy kár az, hogy szinte sosem emlékszem az álmaimra. Kéne az ágyam melett tollat és füzetkét tartani, hogy ha felriadok, rögtön letudjam írni őket. A tegnapira viszont emlékszem. Legalábbis az egyikre.
A faluban voltam, ahol lakom, semmi nem világított, természetellenes sötétség volt, ami a valóságban nem létezik. Biciklin ültem, nálam volt a telefonom, hát azzal próbáltam világítani. Egyszer hallottam, hogy egy autó dudál és annyira megijedtem, hogy elüt, hogy majdnem leestem a bicikliről.
Álmodtam még mást is, de azokra sajnos most sem emlékszem. Csak az érzés maadt meg. Nem valami jó érzés.
Rákerestem netes álomszótáron az álmom elemeire:
BICIKLI - Gyermekálomban: jó teljesítmény. Egyébként: kényes helyzet.
DUDA - Versengés.
TELEFON - Általában rémálom; lidércnyomás; elintéznivaló. Telefont összetörni: sürgősen vegyél ki szabadságot, pihenésre van szükséged.
A vak sötétségre nem találtam rá, de az se jelenthet valami jót.
Nos, akkor elemzem is, bár nem vagyok nagy szakértője a dolgoknak, de nyilván én ismerem a saját életem, így én tudom a legjobban megítélni, mi mit jelent.
A kényes helyzet meg van. Nagy döntés előtt állok és még nem tudom, hogyan is döntsek. Már hónapok óta kényelmetlenül érzem magam az életemben, nem találom a helyem, sorra kerülök kényes helyzetekbe.
A kocsi, ami dudált, a versengést szimbolizálja. szeretnék jobb lenni az iskolában, megmutatni, hogy én is vagyok olyan okos és tehetséges, mint mások. Meg persze több más dologgal is versengek mostanában.
És elintézni valóm is van. Olyanok is, amik már hónapok óta a nyakamon vannak, de lusta ember lévén ez mindig is így volt. De próbálkozom minél több rendezetlen dolgomat lezárni, hátha megbékél egy kicsit a lelkem.
Szóval kifejezetten helytállóak a jelentések a jelen helyzetemre nézve. Kár, hogy a többi álmomra nem emlékszem. Mert ez csak a helyzetemet vázolta fel, még álmomban is kísért a versengés és az elintézetlen dolgok, de nem mutatott utat, nem mutatott túl ezeken. Ezért kellene spórolnom egy kis pénzt és elmenni egy jóshoz, amit már a múltkor is említettem. Sokak szerint humbug, de én hiszek benne.
A jelentéseket innen szedtem: http://alomfejtes.hupont.hu/1/kezdolap
2013.03.13. Ezt a napot nem fogom elfelejteni. Ez az a nap, amikor először tettem kárt magamban. Üveggel szétvagdostam az arcom meg a kezem. Egyáltalán nem öngyilkossági szándékkal. Csak azért, mert jól esett.
Tudom, hogy furán hangzik, de élveztem, ahogy fáj és folyik a vérem. És ez nem normális. Csak annyit remélek, hogy annak ellenére, hogy ezt tettem, a pszichiáter nem akar kórházba küldeni.
Fura vagyok. Ilyeneket csinálok, de miután elmúlik az érzés, tagadom, hogy baj lenne velem. Most is úgy vagyok vele, hogy miért kell mindenkinek ilyen nagy hűhót csapni körülötte? Egy hét múlva már nem is fognak látszani a vágásnyomok.
Erre lakótársam azt mondta, hogy azt nem fogom fel, mennyi fájdalmat okoztam ezzel azoknak, akik szeretnek engem. Barátom szemében is láttam a rémületet, mikor meglátta a szétszabdalt arcom.
Nem tudom hol vagyok, nem tudom, ki vagyok, és merre tartok tovább. Pedig magamnak kell rátalálnom az útra és rájönni most hol vagyok. Valahol egy barlang mélyén. És onnan kéne valahogy kimásznom. De tudom, hogy menni fog. Csak néha csinálok hülyeségeket...
Ilyenkor szeretném, ha utat mutatnának neked. De már felnőtt vagyok, a magam ura. Nekem kell rálelnem az útra. És ez így is van rendjén.
„Ha valaki nem akarja érezni az érzéseit, akkor a testét fogja érezni. Ha nem akarom érezni azt, hogy mérges vagyok, akkor valamim fájni fog. Ha nem akarom érezni, hogy szomorú vagyok, ha nem akarok sírni, akkor beteg leszek. Rengeteg betegség s fájdalom azért keletkezik, mert nem akarjuk érezni az érzéseinket! Ha van egy pont a pszichénkben, ahol valami baj van, akkor megbolondulhatunk a testünkben vagy megbolondulhatunk a lelkünkben. Nagyon sokan inkább a testünkben bolondulunk meg, mint a lelkünkben. A mi társadalmunkban kevésbé szégyenítik meg az embereket, ha a testükkel van valami baj, mint akkor, ha a lelkükkel.” Feldmár András
Egy hangzatos cím egy fogmosós bejegyzéshez. Vagy nem tudom, mi fog kikerekedni belőle, mindenesetre elmesélem a napom, mert az fun.
Ma is kár, hogy nem vittem fényképezőgépet. Egyre inkább azt gondolom, hogy minden egyes nap magamnál kéne tartanom, hogy a számomra fontos és emlékezetes pilanatokat megörökítsem, még ha ezek mások számára jelentéktelennek is tűnnek.
Például a mai laboron készült gyönyörűségemet, ami ibolyaszín helyett tejeskávé színű lett. Ha nem tudtam volna, mi van benne, simán megkívántam volna, olyan guszta volt.
Aztán, ahogy köpenyben cigizünk felrakott lábakkal a Dóm téren Zolikával és kiadjuk magunkból, hogy mennyire mennénk már haza. Azért öt óra hossza az öt óra hossza.
Readingből írtam egy karó vocab tesztet, pedig készültem rá. A Writing midtermem remélem, jól sikerült, bár nem vagyok benne oly biztos. A házim viszont meglepődtem, hogy ötös lett. Szerintem tanárúrnak már elege van belőlem, hogy már másodjára írok kémiával kapcsolatos dologról, de végül is jó jegyeket kapok rá és az a lényeg. Talán ez lesz az egyetlen tárgy ebben a félévben, amiből ötös leszek. :P
Sok dolog kavarog bennem, de tényleg ez volt a legfontosabb tanulsága a mai napnak, hogy legyen nálam fényképezőgép és örökítsem meg a fontos, vicces pillanatokat, hogy később pozitív energiával töltsenek fel, ha megnézem őket. :)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum